Close
RSS

Média hozzászólások '2017' 'március'

Büszkén tudatjuk Önökkel, hogy Kiadónk cégvezetője, Szalai Katalin nemrégiben vehette át a Mindszenty Társaság által alapított Mindszenty-emlékérmet.- 2017. március 31.

Az eseményről a Magyar Kurír adott részletes fényképes tudósítást: (link)


______________________           ***             ______________________


Balás Béla katolikus püspök, Kipke Tamás író, újságíró, Süveges Gergő újságíró és Szalai Katalin, a Kairosz Kiadó cégvezetője kapott idén Mindszenty-emlékérmet.
Az elismeréseket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság ügyvezető elnöke adta át szerdán az Országházban.

Lezsák Sándor Balás Bélát méltatva kiemelte: a kommunista diktatúra legvészterhesebb időszakában is következetesen törődött a fiatalok hitoktatásával és nevelésével. Velük sportolva, balhátvédként kapta a Beton atya becenevet. Balás Béla fiatal papként megszerzett ragadványneve máig megmaradt, ma azonban már nem eredményes védekező játékára, hanem “rendíthetetlen hitére, kitartására és elvhűségére” utal – fogalmazott.

Az Országgyűlés alelnöke szólt arról, hogy a félárvaként Kelenföldön felnövő Balás Béla a Regnum Marianum mozgalomban egész életét meghatározó, gondoskodó közösségre talált. Érettségi után jelentkezett kispapnak az Esztergomi Érseki Hittudományi Főiskolára. Mivel kispapként is aktív tagja maradt a Regnum Marianum közösségnek, harmadévesen több tanulótársával együtt elbocsátották a főiskoláról. Kizárása után másfél évig mezőgazdasági munkásként dolgozott, takarított, míg nagy nehézségek árán visszakerült a szemináriumba. 1965-ben szentelték pappá. Papi szolgálatának volt olyan időszaka, amikor évente helyezték át, hogy ne legyen ideje közösséget teremteni, és előfordult, hogy egyszerre húsz ügynök figyelte és jelentett róla.

A rendszerváltás után, 1992-ben szentelték püspökké, előbb váci segédpüspökként szolgált, majd 1993-ban II. János Pál pápa kinevezte az akkor alapított Kaposvári Egyházmegye élére – ismertette Lezsák Sándor.

Balás Béla 2016 márciusában betöltötte 75. életévét, és benyújtotta Ferenc pápának nyugdíjazási kérelmét, azóta apostoli kormányzóként vezeti az egyházmegyét.

Kipke Tamás “négy évtizedes hiteles újságírói munkássága elismeréseként vehette át a kitüntetést, “különös tekintettel a rendszerváltást megelőző időszakban a hazai keresztény újságírás hagyományainak határozott továbbviteléért” – hangzott el.

Süveges Gergőt “a közszolgálati médiában nyújtott tevékenységéért, írói, könyvszerkesztői és közösségfejlesztői munkásságáért” tüntették ki.

Szalai Katalint pedig a “keresztény szellemiségű könyvkiadás területén végzett magas színvonalú két évtizedes szerkesztői és gazdasági szakértői tevékenységéért”.

A díjat adományozó Mindszenty Társaság 2004-ben alakult, célja Mindszenty József emlékének ápolása, a volt főpap történelmi életművének megismertetése a közvéleménnyel, a bíboros teljes életútjának feltárása, továbbá boldoggá avatásának szorgalmazása.


Forrás: MTI


Hozzászólások ( d)
MTI - Soltész: veszélybe sodorja a társadalmat a politikailag korrekt beszéd az iszlámról- 2017. március 2.

Soltész: veszélybe sodorja a társadalmat a politikailag korrekt beszéd az iszlámról

Becsapja az embereket a politikailag korrekt beszéd az iszlámról, és veszélybe sodorja a társadalmat – figyelmeztetett Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szerda este Budapesten.


Marc Fromager Háborúk, olaj és radikalizmus – Csapdában a közel-keleti keresztények című könyvének bemutatóján az államtitkár kiemelte: a menekültválságért felelősek azok a „politikailag korrekt beszédet hirdetők” is, akik miatt nem lehetett beszélni a radikális iszlámról, a terrorizmus valódi arcáról és annak okairól sem.

Soltész Miklós szólt arról, hogy a magyar kormány időben felismerte és vállalta is a felelősséget, amit a történelem rótt rá. Amikor pedig úgy döntött, hogy megvédi Magyarországot, azzal Európa jelentős részét is megóvta. Mindeközben segítette – a karitatív szervezeteken keresztül – a valóban rászoruló úton lévőket – tette hozzá.

Az iszlám válsága

Marc Fromager a könyvbemutatón arra hívta fel a figyelmet, hogy az iszlám azért radikalizálódik, mert „mélységes válságban van”. E válság egyik oka pedig – a modernitás és a globalizáció mellett –, „meglepő módon, a kereszténység vonzereje”. Egyre több muszlim tér át ugyanis a Krisztus-hitre, és erre a számukra aggasztó jelenségre reagálnak a muszlimok keresztényüldözéssel – mondta.

A szerző rámutatott: a közel-keleti válságnak politikai, gazdasági és vallási okai egyaránt vannak. Ebben a térségben mindig háború volt, de a mostani nem csak polgárháború, hiszen ha az volna, akkor szírek lőnék egymást. Valójában a felkelők többsége zsoldos, aki külföldről kapja fizetését és fegyverét. Ez tehát egy nemzetközi konfliktus, és az Iszlám Állam megerősödéséért a nyugati világ is felelős – magyarázta.
Elmondása szerint a Közel-Kelet térképének átrajzolása egy olyan terv része, amelyben Irakot három részre osztották: a déli rész a siítáké, az északi a szunnitáké, észak-keleti terület pedig a kurdoké lett.
Marc Fromager szerint Szíriára ugyanez a sors vár, és nem véletlen, hogy a tíz évvel ezelőtt készült, az új Közel-Kelet tervét mutató térképeken Szíria területe egybeesik az Iszlám Állam által elfoglalt területekkel.

„Mindannyian felelősek vagyunk a káoszért”

Okfejtése szerint a konfliktus fenntartásában részt vesz Nagy-Britannia és Franciaország is, mert „jóban akar lenni” Szaud-Arábiával és Katarral. Egyrészt, mert szükségük van a kőolajukra és földgázukra, másrészt, mert fegyvert akarnak eladni nekik, harmadrészt, mert szükségük van a befektetéseikre. „Összességében tehát mindannyian felelősek vagyunk a káoszért, és a következményeit is viselni fogjuk valamennyien” – tette hozzá Marc Fromager.


 

Hozzászólások ( d)