Az évtizedekig megdönthetetlennek hitt neoliberális dogmák sorra estek el

 Magyarország egyértelműen a 2010 óta folytatott gazdaságpolitikának köszönhetően teljesít jól, idén három százalék körüli növekedés várható – mondta Boros Imre közgazdász. Az elmúlt években folyamatos a növekedés, alacsonyabb a kamat, több a költségvetési bevétel. December 8-án a Polgárok Házában mutatták be Boros Imre legújabb munkáját, a Kairosz Kiadó gondozásában megjelent Nemzeti szellemű olvasókönyv I–II.-t. Juhász Zsolt szerkesztő először az olvasókönyvre mint „műfajra” kérdezett rá. Boros Imre elmesélte, hogy „amikor kisdiákok voltunk, kaptunk a tanárainktól olvasókönyveket, melyek sok tanulságos olvasmánnyal voltak teli. Voltak benne kalendáriumok is.” Ezt az olvasókönyvet elsősorban gondolatébresztőnek szánja a szerző, és amint mondta, megpróbálta benne röviden, érthetően megfogalmazni a két-három oldalas olvasmányok mondatait. A köteteket elsősorban nem közgazdászok számára írta Boros Imre, illetve közülük csak azoknak, akiknek már kételyeik vannak tudásuk nemzetgazdasági használhatóságában. A Nemzeti szellemű olvasókönyv anyagai az évek során gyűltek, ezeket rendezte kötetbe a szerző. „2008 végétől, a nemzetközi pénzügyi válság kezdetén írt dolgozataimmal kezdődik, és a 2015-ös év kora teléig született írásokkal fejeződik be a kötet.” 

Arra a kérdésre, hogy lehetne-e középiskolai tananyagként oktatni Boros írásait, a szerző így felelt: „lehetne, mert még mindig nagyon tájékozatlan a magyarság a közgazdasági kérdésekben. Egy példával élek: ha a Szabadság hídról leviszi a tűzoltó az öngyilkosjelöltet, akkor a tömeget is meg kell menteni a gazdasági öngyilkosságtól, hogy ne vegyen föl hosszú lejáratú kölcsönt a kamatok miatt. Sajnos nagyon alacsony szinten áll a pénzügyi kultúra, amiből mások csinálnak hasznot.” Boros Imre közölte, hogy az egyetemi, főiskolai oktatás kizárólag neoliberális szemléletű. Tehát egy ilyen jellegű könyv minden egyes közgazdasági egyetemen indexen van. Ezért is lenne lényeges, hogy a középiskolákban foglalkozzanak gazdasági kérdésekkel. Azért is – ahogy a könyvbemutatón hallhattuk –, mert az évtizedekig megdönthetetlennek hitt neoliberális dogmák sorra estek el a napi történetek csataterén. Thomas Piketty francia közgazdász két évvel ezelőtt írt egy könyvet a Tőke a XXI. században címmel, melynek fókuszában az Európában és az USA-ban a XVIII. századtól mért vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségek állnak. A szerző központi tézise szerint abban az esetben, ha a tőkemegtérülési mutató hosszabb időn át meghaladja a gazdasági növekedés mértékét, annak eredménye vagyoni koncentráció lesz és a vagyon ezen egyenlőtlen megoszlása szociális, és gazdasági instabilitást okoz. Körülbelül azokat írja le benne, amit Boros Imre is hangoztat, ám többen úgy vélik, hogy most Pikettynek ezt megengedték. „A világhatalom nagyokosai úgy gondolják, ha valamit nem tudsz megakadályozni, akkor sürgősen állj az élére” – közölte Boros úr, aki arra a műsorvezetői felvetésre, hogy az IMF szakértői néhány éve azt mondták, hogy a megszorítások nem vezetnek sehová, azt válaszolta: „ők mondanak mindent. Mégiscsak diktálják, hogy mit is kell csinálni az egyes országoknak.” Mi az IMF „kísérleti nyula” voltunk – hangoztatta a hajdani miniszter. „Mikor a Szovjetuniótól nem érkezett elég támogatás, akkor az IMF úgy gondolta, Magyarországot be kell rángatni a másik oldalra. Magyarország több IMF-együttműködést kötött, egyik rosszabb volt, mint a másik.” A ’90-es évek politikai változásai megnyitották a dollár szabad útját az addig tilalmi zónának tekintett területek, a volt szovjet blokk irányába is. És hogy miként? Az 1989-ben meghirdetett washingtoni konszenzus „liberalizálj, deregulálj, privatizálj” elvei váltak az IMF és a Világbank működtetésének centrális elemévé. Ahova a lábukat betették, lényegében az utat nyitották meg a multinacionális tőkének az érintett, „megsegített” ország gazdasági kulcspozícióinak megszerzéséhez. Folyó jövedelmek és vagyonok kerültek át percek alatt a nemzeti rendelkezés alól a multinacionális szektorhoz. S közben mi történt nálunk? A politikai rendszerváltás pedig nálunk úgy zajlott le – mondta Boros Imre –, hogy az első szabad választások után rendkívül nagy és precíz jogi munkálatok folytak az állami berendezkedés szabályozása, a parlamenti működés, az önkormányzati rendszer ügyében. Ezzel szemben sajnos az anyagi kérdések, a gazdaság működtetésének kérdései erősen háttérbe szorultak. Amikor az új kormány átvette a régitől a feladatokat, ilyen természetű kérdések, mint a bankrendszer ügye, valószínűleg még napirenden sem voltak. Senki sem kérdezett, a lelépők pedig maguktól nem mondták, hogy vigyázat, mert a bankokban tőke helyett egyre inkább tátongó lyukak, tőkehiányok tapasztalhatók.

A beszélgetés másik eleme a jegybanki függetlenség volt. A szerző elmondta, hogy a baloldali kormányok alatt soha nem hangzott el semmilyen kritika a jegybanki függetlenség kormányzati korlátozásáról, jobboldali kormányzat idején meg szinte másról nincs is szó, mint a jegybanki függetlenséget ostromló kormányzatról. A leginkább szembetűnő különbség a Simor András vezette jegybank óta figyelhető meg. Simor a 2008-as válság kitörésekor a jegybanki vezető kamatot tizenegy és fél százalékra, messze az infláció fölé emelte. Tette ezt úgy, hogy közben a legtöbb központi bank inkább gyorsan csökkentette a kamatot, több ezek közül messze az aktuális infláció szintje alatt tartotta. Ezek éppen ezzel serkentették a gazdaságot. A gazdaság növekedési esélyeit megsemmisítő hazai kamatszint miatt az akkori balliberális kormánynak egy rossz szava sem volt, mondván, a jegybank független, ezért azt csinál, amit jónak lát. A brutális kamat ezután elriasztotta a forinttól a hazai ügyfeleket. Ezzel is magyarázhó a tetemes devizaalapú hitelállomány állandósulása. Némi mérséklés után Simor a 2010-ben megválasztott Orbán-kormányt kamatemeléssel támadta meg. A hét százalékkal messze az infláció felett tartott alapkamat csak akkor kezdett mérséklődni, amikor a monetáris tanácsban a korábbi egyfős Simor-ellenzék többségbe került. Az új jegybanki vezetés pedig gyors egymásutánban hozta a kamatokat a reális szintre. Na most Simor független volt-e, vagy inkább politizált a jegybankkal? – vetődik föl a kérdés. A szerző véleménye: „kétség sem férhet ahhoz, hogy ez utóbbiról volt szó. 2010-ig felzárkózott a kormány nemzetközi befektetőket kiszolgáló kurzusához, így támogatta annak gazdaságpolitikáját, 2010 után pedig a magas kamatokkal akadályozta a kormány gazdaságpolitikáját. Számokban kifejezve a jegybank őrült monetáris politikája következtében 2010-ig a kormánnyal egyetértve, majd a váltás után annak ellenében az ország ezermilliárdokban mérhető nagyságrendben veszített forrásokat. Bár a jegybank az országtól független volt, teljes mértékben a pénztőke iránymutatását, irányvonalát követte, annak politikáját folytatta.” Boros Imre szerint ez nem szakmai hiba volt, hanem szinte a hazaárulással ért föl. Most pedig azzal támadják a jegybankot, hogy műkincseket vásárol. Tudjuk, hogy történelmi léptékű gyűjteménygyarapítást hajtott végre a Magyar Nemzeti Bank az elmúlt másfél évben az Értéktár Programmal, az így megvásárolt műtárgyak közgyűjteményekbe kerülnek, a nagyközönség és a szakemberek számára is látogathatóvá, elérhetővé válnak. „Kik támadják a jegybankot? A balliberálisok. Azok, akik állandóan az MNB függetlenségére hivatkoztak. Ha a jegybank független, akkor miért ne vásárolhatna műkincseket. Miért csak a baloldali kormányok idején független a jegybank? Hát mi is feleljünk ezekre a vádakra úgy, hogy a jegybank független. Azt pedig ne feledjük el, hogy Magyarország egyértelműen, a 2010 óta folytatott gazdaságpolitikának köszönhetően teljesít jól, idén három százalék körüli növekedés várható. Az elmúlt években folyamatos a növekedés, alacsonyabb a kamat, több a költségvetési bevétel.”

Boros Imre kiemelte, hogy 20 évre volt szükség, hogy a közvélemény fölismerje a rendszerváltás valós természetét. Végképp bebizonyosodott, hogy a balliberális rendszer sem a fenntartható stabil növekedés feltételeit megteremteni nem képes, sem a szerény növekedés hasznát a társadalmi jólét emelésére fordítani. Sőt éppen ellenkezőleg. A jövedelemerózió mellett példátlan vagyoni erózió is lezajlott a balliberális kormányok idején, eltűnt az állam termelő vagyona, többszörösére nőtt az államadósság. Gyorsuló ütemben kopott a magyar tulajdonú vállalkozások és a háztartások vagyona. Az is egyértelmű, hogy a világgazdasági rendbe való bekapcsolódásunk okozta mindezt. A szerény jövedelemtöbblet és a vagyon is ebben a kapcsolatrendszerben tűnt el a totálisan agyondicsért exportorientált gazdaságpolitika és az öncélként végrehajtott magánosítás keretében, azok kezében, akik ezt a politikát képviselték. „Szerencsére a volt haszonélvezők, a bennfentesek tábora mára a társadalom kevesebb mint ötödére, parlamenti képviseletük ennél is kisebbre zsugorodott” – mondta zárszavában Boros Imre.

A Magyarok Fóruma rovat írója:

Medveczky Attila

Pardi Anna olyan költő, író, aki állítja, hogy sosem szeretne a közönség kedvére írni. Őt ugyanis nem hozza zavarba, ha nem lesznek a könyvpiac slágerlistáin a könyvei, de örül, hogyha kiírhatja magából a gondolatait, s ezzel elindít egy-egy filozófiai lavinát. Legújabb könyve a legendás történetíró, Flavius életébe repíti el az olvasót, s közben a történelem által inti a jelen emberét, türelemre, gondolkodásra, és békére. A kötetről, s a mai kor népéről beszélgettünk az íróval.

– Miért éppen Flavius és Róma foglalkoztatta annyira, hogy könyvet írjon róla?

– Bementem egy antikváriumba és ott belebotlottam Elias Canetti A túlélő című könyvébe, ami erről a korról szól. Beleolvastam néhány mondatot, és annyira magával ragadott, hogy végül meg is vettem, sőt, olyannyira felcsigázta az érdeklődésemet a legendás Flavius iránt ez a kötet, hogy úgy gondoltam, miért is ne írhatnék én is egy könyvet róla. Kivételes gondolkodó volt ez az ember, érdekelt az élete és az álmai. De főleg a zsidóságnak az ebben a korban vívott rendkívül nehéz háborúja kezdett el rendkívül foglalkoztatni. Nagyon tetszett ugyanis az a mód, ahogyan Flavius, mint történetíró ábrázolta az akkori eseményeket, sőt: különösen szeretem például ahogy Kleopátráról írt. Őszintén szólva, belegabalyodtam, persze jó értelemben.

– Egy ilyen régi történethez mennyire nehézkes, vagy éppen hosszadalmas a kutatómunka?

– Bevallhatom, nem szégyen, hogy ennél a könyvnél nagyrészt a saját a fantáziámra támaszkodtam, mert vajmi kevés megbízható életrajzi adat áll a rendelkezésünkre ma bárhol is Flaviusról és a koráról. A kitalációt kiegészítendő azonban én mégis olvastam néhányat a korabeli könyvekből. Így raktam össze ezt a sok kis puzzledarabot a fantáziámmal és képzeletemmel egy egésszé. Régen költő voltam, s bár már 22 éve nem írok verseket, de a képzeletem emiatt nagyon jó, ezért nem is volt különösebb problémám egy efféle régi történettel sem. Én ugyanis misztikusnak vallom magamat, ami számomra annyit jelent, hogy nem törekszem arra, hogy bestsellereket írjak sorra. Hiszen sokkal inkább örömömet lelem olyan vallási és filozófiai témájú könyvek írásában, amik a mai könyvpiacon őszintén szólva nem valami kapósak. De ez engem nem is érdekel.

– Kinek írta ezt a könyvet?

– Azoknak, akik látják, hogy Európában micsoda bajok vannak manapság. Azoknak, akil látják, hogy ugyanúgy, mint az egykori Rómának, a mai világnak is mindenképpen szellemi megmozdulásra van szüksége. A múltból ugyanis tanulni lehet, és kell is: a könyvekből, az emlékiratokból, és Flavius nagyszerű művéből is, mert látni lehet milyen szörnyűségek voltak régebben. Meggyőződésem ugyanis, hogy a múltban lévő szenvedések utólagos bemutatásának olyan nagy ereje van, hogy egy mai szerző közvetítésével megfelelő tanulság lehet a ma emberének. Hiszen én úgy látom, hogy a mai ember túl könnyen veszi mindazt, amit a modern kor adott neki, nem foglalkozva azzal, honnan jött mindez a viszonylagos szabadság. A mai ember elégedetlen azzal ami nem jó, de nem változtat, és nem is értékeli a jót, mert ő nem látta, hogy mi volt kétezer éve, vagy még korábban, és nem vett részt az ősi háborúkban. Ő nem élte át azt a sok szörnyűséget, ami őt ehhez a mai jólétéhez vezette. Szóval ezeknek a mai embereknek is szánom ezt a könyvet. Mert hálásnak kell lennünk visszamenőleg minden olyan eseményért, ami a történelem során a mai modern világ felé segített minket: így Flavius korának is hálát kellene adnunk. Mert az emberiség sorsa ma túlságosan kockázatos.

– Akkor Flavius története egyfajta kritika a mai kor embere felé?

– Akár az is lehet. De a lényeg nálam az, hogy elérjem, hogy az emberek elkezdjenek gondolkodni ha olvassák ezt a történetet. Szeretném, ha megvilágosodnának. Nagyon kevesen olvasnak manapság, főleg ilyesmi könyveket, mint ez, amiről beszélgetünk. Viszont tulajdonképpen meg is értem őket, mert ez nem egy könnyed olvasmány. De a célom az, hogy hassak vele: közel akarok jutni a mai emberhez, hogy érje föl, értse meg a gondolatot, a mondanivalót, Flavius mondanivalóját. Ezért írtam. Ma ugyanis egy elég kaotikus jelenben élünk. Talán Flavius életéből és az akkori korból meríthetne az emberiség egy kis értelmet a békéhez.

– Miben segíthet vajon a jelenlegi időkben egy ilyen könyv, ilyen üzenettel?

– Nem tudom, nem érzékelem a mai világot sajnos, vidéken élek, és nem veszek részt a hétköznapi modern életben. Ennek ellenére nagyon erős késztetéseim vannak, hogy megírjak egy-egy ilyen könyvet, akkor is, ha már előre tudom, hogy nem tud vele betörni a könyvpiacra. Alázattal veszem ezt, és remélem, hogy legalább azon kevesek, akik elolvassák, tanulhatnak belőle, vagy legalábbis elgondolkodnak a világon miatta.

– Hasonlít ez a kötet az eddigi Pardi Anna könyvekhez?

– Nagyon vallásos vagyok, az lettem az évek alatt, annak ellenére, hogy ateista hitkörben nevelkedtem. Ennek pedig az az oka, hogy olyan isteni meghatározottságú élményeket éltem meg, hogy meg vagyok győződve a természetfeletti erőkről. Így a könyveim is mind-mind erről szólnak, a vallás, a sors, és az ember, valamint a történelem kapcsolatáról, persze más-más kontextusba helyezve. Ez az én hajtóerőm, hogy olyan titkokat tárjak fel, amelyek régebbi könyvekben ugyan meg vannak írva, csak ma már elfelejtették őket az emberek. Én mindent ezekből a könyvekből tudok, ezeknek a könyveknek a szerelmese vagyok.

– Élt volna akkor, mikor a története játszódik?

– Nem, mert szörnyű lehetett. Teljesen más erről a korról tanulni, olvasni, mint gondolom lehetett anno benne élni. Azt lehet, hogy nem bírtam volna, de irodalmilag és történelmileg kifejezetten érdekel Flavius élete, és annak a kornak a tanulsága is persze, mint ahogy már említettem. Végül is emiatt írtam meg ezt a kötetet. Flavius korába annyiban tudtam belehelyezkedni szívvel-lélekkel, hogy mint mondtam, nagyon vallásos vagyok. Így könnyedén el tudtam képzelni az akkori vallásos emberek tépelődését.  Emellett pedig nagyon érdekesnek tartom a legendás történetíró életében azt a pillanatot, amikor Flavius álmában meglátja, hogy a jelenlegi hadvezér Róma császára lett. Ennek köszönhette tulajdonképpen az életét. Nagyon fontos ugyanis hogy miről álmodunk, hogy mit gondolunk, és mit és hogyan látunk. Mert olyanná leszünk, ahogyan gondolkodunk. Ez formálta a régi századok embereit is. Csak ma más a kontextus és a kor, mint Flavius esetében. De ha gondolkozunk és szeretünk, és a vallási szempontok nyújtotta magaslatok hatnak bennünk, akkor egészen közel kerülhetünk a megértéshez. Manapság nem szeretjük és nem is ismerjük magunkat eléggé. Ez az egyik legnagyobb problémánk.

– Tervez esetleg folytatást, vagy ez a római történet ebben a kötetben kimerült?

– Mást írok most, egészen mást. Mivel nyugat és kelet közt élünk, egy keleti misztikus útját szeretném majd a következő könyvemben bemutatni, utána pedig egy angol protestáns mágusnak a nagyon érdekes angyalidéző szeánszairól írok majd. Annyi minden van a múltban, ami most már kifejlődött bennem, hogy meg kell írnom. Hiszen jó lenne, ha látnánk a sors fonalvezetését ezek által a könyvek által, és akkor többet nem lenne olyan kusza az emberiség sorsa.

Kurcz Orsi

Pardi Anna: A túlsó világ és Flavius
Kairosz Kiadó, 196 oldal, 2600 Ft

Servais Pinckaers OP: Séta az erények kertjében

A Kairosz Kiadó gondozásában jelent meg a „Séta az erények kertjében” című kötet, amely a belga domonkos szerzetes két művét tartalmazza. Szabó Ráhel nővér könyvismertetését közöljük.

Érzelmek – erények – szabadság – Isten… Ritkán kalandozunk el ezekre a területekre úgy, ahogyan ezt Pinckaers atya teszi most magyarul is megjelent könyvében. Pedig igen izgalmas és belső élményekben gazdag útban lesz részünk, ha rá merünk lépni. Hiszen szívünk mélyén mindannyiunkat érdekel, miként is lehetnénk jobb emberek, szabadabbak, igazabbak.

A Séta az erények kertjében első könyve, az Erény védelmében pontosan ilyen kalandra hív minket: olyan belső útra, amelyen együtt jár a boldogság utáni vágy, a hit és értelem, emberi szabadság és jóra irányuló akarat. A szerző egyszerűen, mégis mélyen tárgyalja a boldogság utáni vágyat, amely mindenkinek a szívében ott rejtőzik, de beszél a lelkiismeretről is, amely szintén ott él mindannyiunk bensejében, valamint az emberi test és lélek, az értelem, akarat, érzelmek kapcsolatáról. A könyv fő célja azonban az, hogy az erényt, az erényeket visszaemelje a hívő ember életébe, amit az elmúlt évszázadokban lassan kiszorított a törvény és a kötelességek túlhangsúlyozása.

Könyvben is megjelent a Vasárnapi Újság!! Az alábbi linkre kattintva bővebben olvashat a Győri Béla főszerkesztő által összeállított könyvről:

http://mno.hu/grund/konyvben-is-megjelent-a-vasarnapi-ujsag-1269003