Close
RSS

Média

Forrás: MTI, Cím: "Lehet bármit mondani, halála bírói koncepció volt"- 2007. november 9.
Az 1956-os forradalom egyik mártírhalált halt résztvevőjéről, Tóth Ilona orvostanhallgatóról emlékeztek meg Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház orvosszállója előtt, amely tavaly vette fel a medika nevét. Wittner Mária, fideszes országgyűlési képviselő a Tóth Ilona orvosszálló tárgyalótermében beszélt a medika történetéről, azt mondta: az orvostanhallgató is egy mártíráldozat, ""lehet bármit mondani, halála bírói koncepció volt"". Úgy fogalmazott, hogy mindent megpróbáltak azért, hogy a végzős orvostanhallgató nevét befeketítsék, gyilkossággal vádolták, aminek tényszerűsége szinte egyetlen pontban sem állná meg a helyét. ""Tóth Ilona becsületét kellett visszaadni"" - fűzte hozzá az országgyűlési képviselő. Mint mondta, minden embernek fontos az igazsága, az, hogy a rágalmat lemossák róla akár életében, akár halálában. Hozzátette: rajta, mint 56-os halálraítélten is szintén majdnem beteljesedett ez a sors. M. Kiss Sándor történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Intézetének vezetője a sajtótájékoztatón mutatta be A csalogány elszáll című könyvét, amely Tóth Ilona életéről szól. Hangsúlyozta: a medikával kapcsolatos valamennyi dokumentumot beszerezték, és ezek összegzése azt mutatja, hogy a lány ártatlan volt. A szerző közölte: az orvostanhallgató története az 1956. november 4. utáni időszakhoz fűződik, a passzív ellenállás idejére. Szigorló orvosként tette a dolgát 56 novemberében, karitatív tevékenységet végzett, a fegyveres harc befejeződése után pedig bekapcsolódott a politikai ellenállásba: részt vett röpcédulák, illetve az Élünk című illegális lap készítésében. November 20-án letartóztatták, azzal vádolták, hogy két nappal korábban társaival együtt meggyilkolt egy férfit, akit ávósnak véltek. A bírósági ítéletet is eszerint hozták meg, első fokon 1957. április 8-án gyilkosság és izgatás vádjával halálra ítélték. Ezt a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa jogerőre emelte, miközben az elsőfokú ítélet minősítését izgatásról szervezkedésben való részvételre súlyosbította. Tóth Ilonát a jegyzőkönyv szerint 1957. június 27-én végezték ki, ám a kivégzésre valójában egy nappal később, június 28-án került sor. Még ez az adat sem volt hiteles a dokumentumban - mondta a történész. ""Amivel akkor Tóth Ilonát vádolták, nem történhetett meg"" - fogalmazott. 2007. november 8.
Címkék :  MTI
Forrás: Katolikus.hu, Cím: szemle hí­rek, vélemények az egyházakról a magyar sajtóban- 2007. október 30.

Megjelent Kahler Frigyes III/III-as Történelmi Olvasókönyv cí­mű könyve. Az ismert jogtudós elmondta: a könyv egy sorozat első kötete, amely a vallásszabadság és az emberi jogok helyzetét tárgyalja a hatvanas évek Magyarországán, a kádári diktatúrában. Kahler hangsúlyozta: bár az alkotmány biztosí­totta a vallásszabadságot, létezett az a párthatározatokon nyugvó normarendszer, amely teljesen szétzúzta ezt, és amelynek alapján üldözték azokat, akik komolyan vették ezt a jogukat. A gyűjtemény dokumentumai igazolják, hogy az egyház szervezeteibe, a papság köreibe ""téglákat"" épí­tettek be, akik hihetetlen emberi tragédiákat okoztak. A kötetet a Kairosz Kiadó jelentette meg.

Címkék :  Katolikus.hu
Forrás: Evangélikus Élet, Szerző: GaZsu, Cím: Hit és közélet- 2007. október 18.

Hit és közélet Kötetbe szerkesztett interjú Balog Zoltánnal Miért hiszek? címmel indította útjára három évvel ezelõtt a Kairosz Kiadó egyik, az olvasók körében mind nagyobb népszerûségnek örvendõ könyvsorozatát, amelyben neves közéleti személyiségekkel, tudósokkal, mûvészekkel készült interjúkötetek jelennek meg. A sorozat Mélység és magasság címet viselõ legújabb darabját, amelyben Balog Zoltán országgyûlési képviselõvel beszélget Halász Zsuzsa újságíró, december 20-án mutatták be Budapesten, az érdeklõdõkkel zsúfolásig telt Hold utcai református templomban. A könyvet dr. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, valamint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke méltatta. A friss kötet – református lelkészi szolgálatát parlamenti képviselõként szüneteltetõ – interjúalanyát olvasóink mostanság az Országgyûlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnökeként ismerhetik. Az eredeti – rendhagyó – forgatókönyv szerint a könyv méltatásának apropójából dr. Szabó István püspöknek elsõsorban a közéletrõl, a politikus Orbán Viktornak pedig a hitrõl kellett volna értekeznie, ám miként a másodjára szóló pártelnök megjegyezte, láthatóan „egyikünk sem tudott kibújni a bõrébõl”. Hogyan is mutatták be õk Balog Zoltánt? Szabó István egykönyvû emberként állította a hallgatóság elé; azaz olyasvalakiként, akinek egy igaz könyve van, a Biblia. Az is elmondható róla – hangsúlyozta –, hogy „nemcsak szóval tartani tud, de szót érteni is”. Ugyanakkor a hit és a közélet, a lelkészi és a politikusi hivatás összefüggéseire utalva a püspök azt is kiemelte, hogy „a hívõ számára – még ha fontos is – mindig gyanús a politikus, a politikus számára pedig – még ha gyanús is – mindig fontos a hívõ”. A hit kegyelmi ajándékáról szólva Orbán Viktor elmondotta, hogy a keresztény életbe vagy beleszületünk, vagy utat vágunk hozzá. Balog Zoltán „különlegessége”, hogy õ beleszületett, és utat is vágott hozzá, hiszen a teológiai stúdiumok megkezdése elõtt tett egy „kitérõt”: a Diósgyõri Gépgyárban dolgozott egy évig betanított esztergályosként. Végül azonban lelkész és politikus lett, hiszen „ami elrendeltetett, annak mindenképp meg kell történnie” – hangsúlyozta a Fidesz református elnöke. Orbán Viktor kiemelte továbbá: az, hogy a polgári oldalon hangsúlyosan – ha nem is kizárólagosan – megjelent a keresztyén értékrend, tekintélyes részben Balog Zoltánnak köszönhetõ. Balog Zoltán azzá válhatott, aminek rendeltetett, ezért szabad ember. És szabad azért is, mert életében létezik egy olyan kötelék, amely nem gátolja, hanem erõt ad számára: az Istenhez tartozás köteléke.

Címkék :  Evangélikus Élet
Forrás: Heti Válasz, Cím: A kétségek pere- 2007. szeptember 19.

A történészek még nem pihenhetnek: az ötszáz oldalas kötetből mielőbb készíteni kell egy rövidebb, a széles közönség által is fogyasztható változatot, hogy mindenki nyugodt szívvel koszorúzhassa meg Tóth Ilona szobrát. Kardos János, Tóth Ilona védőügyvédje mondta a könyv címében idézett mondatot védence halálos ítélete után. A korszak egyik legtisztességesebb jogásza, Bibó István barátja, aki mindent megtett, hogy a szigorló medikát megmentse a haláltól, élete végéig cipelte magával a szörnyű terhet, a jogászi tehetetlenséget. A költői cím némileg ellentmond a szikár tartalomnak. Kiss Réka és M. Kiss Sándor ugyanis szigorúan történészszemmel, érzelmi kommentárok nélkül, áttanulmányozva a fellelhető dokumentumokat, s a régiek mellett újabbakat is felvonultatva tárja az olvasó elé a Tóth Ilona-per ellentmondásait, a nyilvánvaló hiányokat. Két álláspont került eddig a széles közönség elé. Az egyik Eörsi Lászlóé, aki úgy véli, Tóth Ilona ügyében nem koncepciós pert folytattak le, a másik Jobbágyi Gáboré, aki szerint veréssel, kínzással kényszerítették ki a medika vallomását, olyan gyilkosságért ítélték halálra, amit nem követett el. Noha Eörsi László több tanulmányában is leszögezi, hogy Tóth Ilonát az 1956-os forradalom mártírjának tartja, rá hivatkozva néhány publicista ma is legyilkosozza a másik tábor által hősnek, tisztának, szinte szentnek tartott lányt. Többévi kutatómunka eredményeként ötszáz oldalon most itt a nagyon okosan, visszafogottan megírt Tóth Ilona-ügy, amely arra figyelmeztet, hogy kulcskérdések maradtak nyitva. Máig nem tudjuk, hogy a szovjetek által vezényelt első kihallgatáson - melyről nem maradtak fenn dokumentumok - hogyan született meg a beismerés. Nem tudni, hogy a későbbiek során, amikor a külföld számára akarta bizonyítani a magyar kormány az ""ellenforradalmárok"" vadállati kegyetlenségét, mivel vették rá Tóth Ilonát, hogy tartson ki első vallomása mellett. S ami a legnagyobb meglepetés: az áldozat kiléte. Ki kellett ásni a meggyilkolt személy, az állítólagos Kollár István holttestét. A periratok szerint Kollárnak az volt a veszte, hogy felpróbálta sógora ávós egyenruháját és lefényképezkedett benne. Ezt a fotót a Domonkos utcai szükségkórház körüli forradalmárok megtalálták nála. Nos, a történészi kutatásokból kiderül, hogy senki nem látta a holttestet, csupán a ruházat alapján azonosították Kollárt a rokonok. Olyan vonásokra, testi jegyekre hivatkozva, amelyeket a tetemen nem észlelhettek. Az orvosszakértők ráadásul nem találták meg azokat a tűszúrásokat, amelyeket a vád felhozott. Hogy tudniillik Tóth Ilona különféle benzines, morfiumos és levegőinjekciókkal osztotta a halált a kórházban. (Lám, az orvos miként él vissza tudásával!) Az ügyész a tárgyalás során nagyvonalúan átsiklik a tények felett. M. Kissék biztosak abban, hogy a kórház udvarán exhumált tetem nem Kollár Istváné, és szeretnék tudni, ki az igazi Kollár István. Fantasztikusnak tűnő, mégsem légből kapott hipotézisük nyilván sok vitára ad még alkalmat. A nagy mű - benne rengeteg olyan észrevétel, epizód, arcél, amely ötven év távlatából is pontosan érzékelteti a forradalom és megtorlás légkörét - elkészült tehát. Ám a történészek még nem pihenhetnek: az ötszáz oldalas kötetből mielőbb készíteni kell egy rövidebb, a széles közönség által is fogyasztható változatot. Higgadtat és okosat, mint a mostani, hogy mindenki nyugodt szívvel koszorúzhassa meg Tóth Ilona szobrát. KISS RÉKA-M. KISS SÁNDOR: A CSALOGÁNY ELSZÁLLT. TÓTH ILONA TRAGIKUMA. Kairosz, Budapest, 2007. Ára: 4900 Ft http://hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=16609

Címkék :  Heti Válasz
Forrás: MNO, Szerző: Szarka Ágota, Cím: Ötvenhat ötven éve. Mivé lett ötvenhat? Recenzió Stefka István riportkötetéről- 2007. június 29.

A szabadságküzdelmeket nem a lánctalpas tankokkal lehet leverni: azok csak eszközök a szí­v és az ész leigázásához. A legfontosabb, vérre menő harc a géppisztolyok elhallgattatása után az emberek lelkéért folytatódik tovább, akár évtizedekig. Így van ez a magyar forradalommal is. Stefka István újabb, 56-os riportkötete ezt a gyilkos háborút dokumentálja. A sorsokból kirajzolódik a legvidámabb barakk urának, Kádár Jánosnak, és társainak - akik közül ma is jónéhányan meghatározó szerepet játszanak a magyar közéletben - valódi portréja, a mai napig tartó szándékos ködösí­téseken túli valóság. 1956 után az akasztófa mellett a legfőbb fegyver a betű lett. A világfordí­tó eseményeket ellenforradalomként definiálták, a szabadságukért kiálló tömegeket destruktí­v, gyilkos fasiszta csőcselékként állí­tották be. Már 1957-ben megjelent a Fehér könyv, ami célzatosan deheroizálta a forradalmat, a mí­toszrombolás, a kollektí­v bűntudatkeltés szándékával. Valamilyen módon mindenki érintett volt, Magyarország pedig csöndbe burkolózott. A forradalmat a túlélésért elföldelték, még otthon sem beszéltek róla, az unokák már azt sem tudták, hogy történt ilyesmi. Aztán a nyolcvanas években a megalázottak és megnyomorí­tottak, a megdrótozott bokával, arccal a föld felé eltemetettek szelleme kiszabadult a kádár-kori csönd nihiljéből. Az ötvenhatos forradalom emléke, a megtorlás áldozatai és túlélői, a forradalom célkitűzései és szellemisége a rendszerváltoztató idők kovásza lett. A megfélemlí­téssel és hazugságokkal száműzött szabadságharc - leverése után több mint egy emberöltővel - diadalt aratott. A ""ruszkik"" hazamentek, kikiáltották a köztársaságot, és a százmilliókat tönkre tevő vörös csillagnak leáldozott a dicsősége. Ám a győzelem nem hozott békét, nem hozott igazságot. A magyar rendszerváltoztatás - talán 56-nak is köszönhetően - vér nélkül ment végbe, és ennek örülhetünk. De nem csak a megtorlás maradt el, hanem a szembenézés is a kommunista diktatúra bűneivel. 56 kisajátí­tása, átmázolása szinte az első pillanatokban, az újratemetett mártí­r miniszterelnök, Nagy Imre koporsója körül elkezdődött, és a mai napig tart. Stefka István legújabb kötete, ami a magyar krónikás-irodalom legjobb hagyományait követi, ez ellen a felülről gerjesztett folyamat ellen veszi fel a harcot, a maga eszközeivel. Stefka István csak kérdez és riportalanyai elbeszéléséből összeáll a mozaik, a forradalom valódi lelki-szellemi ""portréja"". Felsejlik a rendszerváltozás után is tovább élő kommunista megtorlások ördögi mechanizmusa. A hálózat a forradalom után gőzerővel kezdett épí­tkezni Magyarországon és az emigráció köreiben. 56 szellemét sem tollal, sem fegyverrel nem tudták végleg elpusztí­tani, maradt hát az árulás: lehetőleg mindenkiből ügynököt csinálni, akkor is, ha semmi értelme. De legalább nem tud többé emelt fővel járni... Miért és hogyan kerülnek elő hirtelen egyes ""ügynökök"" aktái - mint például Pokorni János aktája - és miért süllyednek el mások 56-os szerepére, és az azt követő tevékenységére vonatkozó papí­rok? Hogyan jutottunk odáig, hogy az újabb generációk tömegei számára a forradalom nem jelent semmit, s amit tudnak róla, az is torz, jelenkori politikai érdekek által befolyásolt optikán keresztül jut el hozzájuk az állami oktatás kereteiben? Kik szorgalmazzák a mindenáron való ""megbékélést""? Valójában mivel is kellene megbékélni, és főként miért? Stefka István kötetében sok információt találhat erre vonatkozóan is az érdeklődő olvasó. A kötet nem csak 56-ról szól ? a forradalom előzményei és a következmények is kibontakoznak az eseményeket átélő emberekkel készí­tett interjúkból, a témával foglalkozó kutatók, tudósok állásfoglalásaiból. A vértanú szalézi pap, Sándor István testvére meséli el, hogyan zajlott az úgynevezett ""Pártőrségi per"": az egyházi árvaházakban felnevelt, majd kommunista átnevelő táborba internált, és az ÁVH elit gárdájába kényszersorozott fiatalok ügye, akik illegális módon tovább harcoltak a keresztény értékek terjesztéséért. Közülük többet felakasztottak 1953-ban. A túlélők közül sokan 56-osok lettek, a későbbi megtorlás áldozatai. A kötetben megszólalók között van pap, katona, egykori diák, mai történész, elí­télt, meghurcolt vasutas, munkás, orvos. Ismert, és kevésbé ismert arcok. Miért mocskolják a mai napig a mártí­r Tóth Ilona, vagy Mansfeld Péter emlékét? Hogyan lehetséges, hogy a rendszerváltoztatás után 16 évvel egyes meghatározó történész körök ugyanazokat a hazug köztörvényes vádakat ismételgetik, amiket Kádár pribékjei találtak ki az 56-osok lejáratására? A kötetben kibontakozó sorsok közelebb visznek a válaszhoz. Stefka István több mint egy évtizede kutatja, dokumentálja a forradalom eseményeit. A forradalom kitörésének ötvenedik évfordulóján, új könyvében a múlttól a jelenig í­vel? pályán ad képet arról, mi is történt Magyarországgal. Mivé lett, egyáltalán él-e még ötvenhat szelleme. Ahogy mondja, 56 októberében 13 éves volt, közelről látta mi történik a Práter és a Futó utcában. A forradalom igazságának keresése, felmutatása számára éppen ezért hivatás. A Magyar Nemzetben és a lap internetes portálján megjelent, forrásértékű í­rásaiból készí­tett új válogatás - amelyhez előszót Regéczy-Nagy László, utószót pedig Ugró Mikós í­rt - a forradalom ötvenedik évfordulóján nem csak a hősöknek járó méltó tiszteletadás, de figyelmeztetés is mindnyájunknak: a hősök és a hóhérok utódainak egyaránt. (A kötetről bővebb információk a www.kairosz.hu weboldalon olvashatók) Stefka István: Övenhat ötven éve - Mivé lett ötvenhat? Kairosz Kiadó, 2006

Címkék :  MNO
 Első ... Előző 2 3 4 5 6