Close
Hírlevél
Email:

Kép Dr. Csúcs László - Hittel, tollal, szikével

Dr. Csúcs László - Hittel, tollal, szikével

Borító: papírkötés
Oldalszám: 336 p.
ISBN: 978-963-662-638-9
Kiadás éve: 2014
Régi ár: 3000 Ft
Ár: 2400 Ft
:

A pécsi Pius Főgimnázium diákjaként hosszan vívódott a szerző: vajon pap legyen, esetleg újságíró, netán orvos? Vonzalma mindhárom irányban erőteljes volt, ám végül is szülész-nőgyógyász lett.  Jól választott – mondhatjuk most már az utókor tévedhetetlen tisztánlátásával.

Esetében azonban a gyógyítás és a kései lehetőségként megadatott írás egymást kiegészítő és erősítő tevékenységgé vált. Így teljesedett ki sok évtizedes orvosi hivatása és közéleti munkássága nemzete szolgálatában. A most nyilvánosság elé tárt, örömben és bánatban, sikerben és kudarcban bővelkedő novellái ezt jól igazolják.

Az 1956-os, népirtással felérő abortuszrendeletet így éli meg: „Egész eddigi orvosi életem összeomlása.” Kétségbe ejtő helyzetében Istenhez fordulva így imádkozik: „Segíts kiutat találnom ebből a reménytelennek látszó helyzetből!” És Isten megsegítette – mint oly sokszor –, a kiutat megtalálta.

A könyv címe az adott három szóval foglalja össze munkásságának lényegét: Azt, ahogyan élt mint családapa és közéleti személyiség. És nem utolsósorban azt, amiért hitvallása szerint mindhaláláig élt: „… a végsőkig küzdöttem minden rám bízott életért”.

Mohács város díszpolgára 1906-ban Székesfehérváron született és 2003-ban búcsúztunk el tőle a mohácsi temetőben. 66 évig szolgálta szeretett városát. 

Termék címkék
Az ügyfelek akik megvásárolták ezt a terméket, ugyanakkor megvásárolták