Close
Hírlevél
Email:

Kép Szabó Zoltán Attila: Tabló

Szabó Zoltán Attila: Tabló

interjúk
borító: keménytábla
ISBN: 978 615 586 255 7
Kiadó: Antológia
Kiadás éve: 2020
Régi ár: 3150 Ft
Ár: 2520 Ft
:

Szabó Zoltán Attila

Riportalany: 

Törőcsik Mari, Kállai Ferenc, Bárány Frigyes, Béres István, Hobo, Herczku Ági, Sebő Ferenc, Czeizel Endre, Sára Sándor, Makk Károly, Szacsvay László, Lukács Sándor, Törőcsik András, Karinthy Márton, Hetényi Károly, Sajdik Ferenc, Phan Bich Thien 

A szerző, aki a József Attila Színház és az Újnyugat Irodalmi Kör közös irodalmi szalonjának (Legendák nyomában) alapítója is egyben, illetve évek óta közös dalokat jegyez Zöld Csabával, aki a Talány Akusztik számára zenésíti meg verseit, könyve bevezetőjében így fogalmaz: „azok a beszélgetések, riportok, portréinterjúk, amelyeket az elmúlt két évtizedben készítettem, ráébresztettek arra, hogy nincsenek „mások fölötti” életek és érdemek, nem létezik olyan siker, amely borítékolható, nincsenek előre kikövezett utak. (…) Az itt közölt, 2020-ban újra nyomdába adott egykori társalgásaim, újságcikkeim apró puzzle-darabokként mutatnak meg egy kort; a 21. század első két évtizedét, illetve az oda vezető ösvényeket, hegyeket, lankákat, árkokat – a 20. század hol fájdalmas, hol bájos közegét.”

Termék címkék