B. Kovács András, született 1949-ben Kolozsvárott, erdélyi magyar újságíró, közíró, szociográfus, költő, tagja a Magyar Írószövetségnek. Szülővárosában érettségizett (1967), a Babeș–Bolyai Tudományegyetem filológiai karán angol-magyar szakos diplomát szerzett (1972). Első írása az Előrében jelent meg, cikkeit közölte a Művelődés, A Hét, a Korunk, 1990 után az Erdélyi Figyelő, Háromszék, Krónika, Forrás, Székelyföld, Erdélyi Napló, Pro Minoritate és a Hitel. Munkáiból kiemelkednek „ifjúságszociológiai” sorozatai az Ifjúmunkásban (1984-87) s ankétja a romániai magyar tanügy 1945-49 között kialakult önálló hálózatáról a Romániai Magyar Szóban (1990). Ugyanitt jelent meg beszélgetése Nagy Gézával, a Bolyai Tudományegyetem létrejöttéről (Nagy Géza visszaemlékezéseiből. Emlékek egy régi-új egyetemről). Kultúrszociológus szemmel vizsgálta a romániai magyarság fiataljainak helyzetét, a romániai magyar oktatásügyet. Riportsorozatokban tárta fel a '89-es rendszerváltás követő gazdatársadalmi változásokat a Székelyföldön, az erdőköz-birtokosságok újraalakulását, a volt állami ipari vállaltok magánkézbe juttatásának fonákságait valamint a vendégmunkások tömeges méreteket öltött kivándorlását.
2013-tól Kolozsvári András név alatt korábbi és újabb verseit is közli. A két alkotói korszaka közé ékelődő néma évtizedek miatt is lírájában a posztmodern előtti és utáni stílustörekvések összeérnek.
A Kairosz Kiadó több mint 25 éve jelentet meg könyveket különböző műfajokban, de főként teológia, filozófia, vallás, pszichológia, közgazdaságtan, politika, szépirodalom témakörökben. Csath Madolna, Bogár László, Galuska Tünde, Lezsák Sándor, Marton Gyula, Szabó József László, Oláh János és számos más kiemelkedő szerzők műveit tekintheti meg és vásárolhatja meg honlapunkon.
Válogasson a Kairosz Kiadó által kiadott könyvek százai közül. Kiadónk szerteágazó témákban kínál kiváló olvasmányokat, filozófia, teológia, hit, vallás, pszichológia, történelem témájú könyvek százai mellett szépirodalmi könyveket is talál. Szeretettel ajánljuk a webshopunkon elérhető művészeti albumokat is.
Kiemelkedő sorozataink, mint a Magyarnak lenni és Miért Hiszek? riportkönyvek, valamint a Féltett Kishazák, mélyebb betekintést nyújtanak a magyar identitásba és az interjúalany hitébe, hazaszeretetébe. Szerzőink, mint Pokol Béla, Szerencsés Károly, Molnár Tamás, Dér Katalin, Botos Katalin és sok más tehetséges író, kiválóan vezetik az olvasót a tudás újabb és újabb mélységeibe.
A YOUCAT, Y-Biblia és YOUCAT gyermekeknek világhírű bestsellerek is kiadónk gondozásában jelentek meg magyarul, valamint az Egy Bogár naplója sorozat is a Kairosz Kiadóhoz fűződik.
Ne feledje, továbbra is vásárolhat személyesen a 13. kerületi könyvesboltunkban: 1135 Budapest, Szegedi út 43.