Bogár László
Miközben minden emberi lélek békéért fohászkodik, világunk egyre mélyebbre süllyed a globális háborúk örvényeibe. Ez attól igazán veszélyes, hogy eluralkodik benne az a végzetes lélektani beállítódás, amelynek lényege, hogy, ha én többet tudok ártani a másiknak, mint ő nekem, akkor én azt „nyereségként” könyvelem cl. Holott nyilvánvaló, hogy veszítünk, egészen a kölcsönös önmegsemmítésig.
Az elmúlt fél évszázad során, lassan, de biztosan tautológiává vált a liberális demokrácia, olyan fogalommá, amelyről evidens feltételezni, hogy mintegy „automatikusan” önmagát legitimálja majd az idők végezetéig. Vagyis a nyugatias közgondolkodás, nem először történelme során, újra beleesett abba a csapdába, amelynek lényege az a vélekedés, hogy na, végre, itt a történelem vége, most aztán olyan berendezkedésben élünk, ami után nem jöhet más, hisz ez maga a megvalósult tökély. Orbán Viktor, logikailag hibátlanul, arra a következtetésre jutott, hogy az elmúlt évtizedek liberális demokráciája, legalább is az „itt és most" Magyarországán, nem a hozzáfűzött várakozásoknak megfelelően működött. Ezért arra a következtetésre jutott, hogy, mivel a kérdés létezik, valamilyen választ kell találni rá. Nem a választ részletezte, hanem csak a válasz kényszeréről beszélt. Márpedig az egyre vészjóslóbb globális örvénylések nap mint nap teszik egyre nyilvánvalóbbá, hogy ez a kényszer nagyon is létezik. Akármit is gondolnak erről a világot uraló erők.
ELFOGYOTT!!!
A Kairosz Kiadó több mint 25 éve jelentet meg könyveket különböző műfajokban, de főként teológia, filozófia, vallás, pszichológia, közgazdaságtan, politika, szépirodalom témakörökben. Csath Madolna, Bogár László, Galuska Tünde, Lezsák Sándor, Marton Gyula, Szabó József László, Oláh János és számos más kiemelkedő szerzők műveit tekintheti meg és vásárolhatja meg honlapunkon.
Válogasson a Kairosz Kiadó által kiadott könyvek százai közül. Kiadónk szerteágazó témákban kínál kiváló olvasmányokat, filozófia, teológia, hit, vallás, pszichológia, történelem témájú könyvek százai mellett szépirodalmi könyveket is talál. Szeretettel ajánljuk a webshopunkon elérhető művészeti albumokat is.
Kiemelkedő sorozataink, mint a Magyarnak lenni és Miért Hiszek? riportkönyvek, valamint a Féltett Kishazák, mélyebb betekintést nyújtanak a magyar identitásba és az interjúalany hitébe, hazaszeretetébe. Szerzőink, mint Pokol Béla, Szerencsés Károly, Molnár Tamás, Dér Katalin, Botos Katalin és sok más tehetséges író, kiválóan vezetik az olvasót a tudás újabb és újabb mélységeibe.
A YOUCAT, Y-Biblia és YOUCAT gyermekeknek világhírű bestsellerek is kiadónk gondozásában jelentek meg magyarul, valamint az Egy Bogár naplója sorozat is a Kairosz Kiadóhoz fűződik.
Ne feledje, továbbra is vásárolhat személyesen a 13. kerületi könyvesboltunkban: 1135 Budapest, Szegedi út 43.