Korunk a megvalósult abszurditások kora. Nem lenne szabad léteznie, mégis létezik. Pontosabban fogalmazva (és Hegelt helyesen értelmezve) nem létezik, csak „fennáll”. És ez a fennállás egyre inkább önmaga végleges felszámolására irányul. Ha körülnézünk ebben a világban, nem nagyon látunk egyebet, mint az ember külső természetének, (ökológiai rendszer) és belső természetének (lelki, erkölcsi, szellemi talapzat) felszámolását.
A 21. század során ez a végfelszámolás kritikus elágazási ponthoz érkezik. Az dől el, hogy képesek vagyunk-e mi, emberek még reflexív módon viszonyulni ehhez a végfelszámolási folyamatunkhoz, és visszafordulunk erről a végzetes lejtőről, vagy… És itt egy hosszú kipontozott rész következne, amelynek leírásához egyelőre nincs elég képzelőerőnk.
Aligha lesz egyhamar megnyugtató válasz arra, hogy miért is vagyunk ilyenek, de az egyre valószínűbbnek látszik, hogy nem sok időnk maradt a válasz megtalálására. Ha ez az emberlétünk végfelszámolása a 21. század során is olyan ütemben és módon folytatódik, mint eddig, akkor nem sok esélyünk marad. A világot már több mint félezer éve uraló Nyugat világértelmezési logikáját és erre épülő létberendezkedését az egész világra rákényszerítette, így most az ebből adódó végfelszámolás felé mutató végzetes tendenciák visszafordítása is elsősorban az ő felelőssége. Könyvemben e felelősség mélyrétegeit próbálom bemutatni.
Azt, hogy mennyi esély maradt a visszafordulásra. Hogy mit és hogyan kellene átgondolnia és véghezvinnie az európai keresztény fehér embernek, ha végfelszámolás helyett, a halál létrontó civilizációja helyett az élet létharmóniáját szolgáló szakrális kultúrát szeretne építeni. Csak reménykedni tudunk abban, hogy van esély mindezt megcselekednie. Európa ébredezőben van, de ez a keserű ébredés egyben arra is rá kell hogy döbbentsen minket, hogy nem sok időnk maradt. Igyekezzünk tehát jól gazdálkodni vele. Ebben próbál segíteni ez a könyv.
A Kairosz Kiadó több mint 25 éve jelentet meg könyveket különböző műfajokban, de főként teológia, filozófia, vallás, pszichológia, közgazdaságtan, politika, szépirodalom témakörökben. Csath Madolna, Bogár László, Galuska Tünde, Lezsák Sándor, Marton Gyula, Szabó József László, Oláh János és számos más kiemelkedő szerzők műveit tekintheti meg és vásárolhatja meg honlapunkon.
Válogasson a Kairosz Kiadó által kiadott könyvek százai közül. Kiadónk szerteágazó témákban kínál kiváló olvasmányokat, filozófia, teológia, hit, vallás, pszichológia, történelem témájú könyvek százai mellett szépirodalmi könyveket is talál. Szeretettel ajánljuk a webshopunkon elérhető művészeti albumokat is.
Kiemelkedő sorozataink, mint a Magyarnak lenni és Miért Hiszek? riportkönyvek, valamint a Féltett Kishazák, mélyebb betekintést nyújtanak a magyar identitásba és az interjúalany hitébe, hazaszeretetébe. Szerzőink, mint Pokol Béla, Szerencsés Károly, Molnár Tamás, Dér Katalin, Botos Katalin és sok más tehetséges író, kiválóan vezetik az olvasót a tudás újabb és újabb mélységeibe.
A YOUCAT, Y-Biblia és YOUCAT gyermekeknek világhírű bestsellerek is kiadónk gondozásában jelentek meg magyarul, valamint az Egy Bogár naplója sorozat is a Kairosz Kiadóhoz fűződik.
Ne feledje, továbbra is vásárolhat személyesen a 13. kerületi könyvesboltunkban: 1135 Budapest, Szegedi út 43.