Újdonság!
A Mihelics Vid halálának 50. évfordulójára rendezett emlékkonferencia előadásai és Mihelics Vid írásai
Kiadta a Barankovics István Alapítvány a Bölcsészettudományi Kutatóközponttal és a Gondolat Kiadóval közösen.
Szerkesztette: Frenyó Zoltán
A/5, 328 oldal
Kemény táblás, cérnafűzött
ISBN: 978 963 556 065 3
Kiadás éve: 2020
Az „Eszmék és tények” Mihelics Vidnek a Vigiliában két évtizeden keresztül hónapról hónapra írt nevezetes állandó rovata volt, amely – mint emlegették – ablakot nyitott a világra. E cím egész munkásságára is jellemző, hiszen egybefogja világnézetének, a katolicizmusnak eszméit, valamint a tényeket, amelyeket tudománya, a szociológia ragadott meg és mutatott föl, s amelyeket másik szeretett hivatásában, az újságírásban is szem előtt tartott és követni kívánt.
Mihelics Vidről a köztudatban és szakmai körökben halvány, egyenetlen, részben hamis kép él. A fent jelzett konferenciával, az ott szereplők arra törekedtek, hogy az évforduló alkalmával ezen változtassanak, és elemzéseikkel hozzájáruljanak ahhoz, hogy Mihalics Vid életművének jelentőségét a mai olvasó jobban megérthesse.
INFORMÁCIÓ A SZEMÉLYES ÁTVÉTELRŐL
Kedves Olvasónk!
Személyes átvételt azért nem tud választani, mert a könyvesboltban pont ugyanilyen feltételek mellett megtalálható ez a könyv. Tehát ha személyes átvétellel szeretett volna rendelni, kérjük, hogy csak fáradjon be az üzletbe és ugyanannyi idő alatt megvásárolhatja a könyve(ke)t, ugyanannyi kedvezménnyel. Fizethet készpénzzel vagy bankkártyával.
Várjuk szeretettel nyitvatartási időben!