Alcím: Tanulmányok
Borítóterv: Kissík
132 oldal
Borító: keménytábla
ISBN: 978 963 956 809 9
Kiadás éve: 2004
Mikor 1789 elkövetkezett, és vele együtt a modern "alaptan" doktrínák, mint a liberalizmus, szekularizmus, marxizmus, a jobboldal képtelen lett felmérni igazi helyzetét. Mint már láttuk, a baloldal mindig érzi, hogy a forradalom a küszöbön áll, főként a krízisidőkben.
Ha nincs krízis, a baloldal kreál egyet, ha nincs osztályharc, támaszt egyet a családon vagy az iskolán belül. Erre a jobboldal képtelen; kedvelt állapota a rend, a hierachikus gondolat, a csendes reform, a hossú lejáratú immobilitás. Ilyen formán a jobb nem vesz tudomást a közelgő viharról, nem mozgósít; a múltra hivatkozik, vagyis arra, hogy "nincs új a nap alatt", elegendő a múltban tanult leckét alkalmazni.
Ezzel szemben a baloldal mindig úgy találja, hogy több egyenlőségre van szükség, több morális felzárkózásra, több jogra a még attól megfosztottak számára (nők, gyerekek, sérültek, állatok). A baloldali lista végtelen; a jobboldalon nincs lista, legfeljebb a baloldali lista kritikája. Egyik a forradalmat célozza meg; másik az ideális múltat. Emlékezzünk Antall József szemrehányására: "tetszettek volna forradalmat csinálni!" A mondat magában foglalta a tézisünket: a forradalom és a jobboldal ellentétes fogalmak.
INFORMÁCIÓ A SZEMÉLYES ÁTVÉTELRŐL
Kedves Olvasónk!
Személyes átvételt azért nem tud választani, mert a könyvesboltban pont ugyanilyen feltételek mellett megtalálható ez a könyv. Tehát ha személyes átvétellel szeretett volna rendelni, kérjük, hogy csak fáradjon be az üzletbe és ugyanannyi idő alatt megvásárolhatja a könyve(ke)t, ugyanannyi kedvezménnyel. Fizethet készpénzzel vagy bankkártyával.
Várjuk szeretettel nyitvatartási időben!