A világtörténelem eme leghosszabb – formális – békeidőszakában sérült meg legjobban az emberi lélek. Most már nyilvánvaló, hogy a békeidőben nagyobb hősiességre van szükség, mint a háborúban. A családok nem a küzdelem időszakában esnek szét, hanem a jólétben. Szerencsés történelmi csillagzat alatt rengeteg egyházi iskola született.
Ám ezeket nem a keresztények missziós lelkesedése hozta létre, hanem politikai szándék. Nem hősiességben, hanem kényelemben születtek. S ez nagy veszélyt rejt. Ezért utólag kell felszítani magunkban a missziós lelkesedést. A gyermek formálója Jézus, akit nagyon hitelesen kell képviselnünk.
Az önkény sokáig fenntarthatja a lélekpusztító, látszatbékét. Ma a liberalizmus önkényének „áldásait” szenvedjük. A liberális ateista nem engedheti meg magának, hogy elbizonytalanodjon. Ez esetben ugyanis összeomlana az a hamis rendszer, amivel körülveszi magát. A keresztény azonban folyamatosan kontrollálja az életét. Vajon, még a saját sérült lényéből eredő „igazságot” védelmezi, vagy pedig már valóban az Igazság vonzásába került?
A világ sohasem vágyott annyira az Egyházra, mint napjainkban. Jelzésértékű, hogy az ördög milyen megveszekedetten támadja. A teremtő Atya Jézussal együtt az Egyházat is adta nekünk. Az egyre jobban elbizonytalanodó világ ránk vár, hogy megjelenítsük Krisztus titokzatos Testét, amelyben és amely által célba ér az evolúció. Ebből a LÉT-ből, az Eucharisztiából részesedve és beletestesülve kibontakozik az emberi létezés isteni csodája.
A Kairosz Kiadó több mint 25 éve jelentet meg könyveket különböző műfajokban, de főként teológia, filozófia, vallás, pszichológia, közgazdaságtan, politika, szépirodalom témakörökben. Csath Madolna, Bogár László, Galuska Tünde, Lezsák Sándor, Marton Gyula, Szabó József László, Oláh János és számos más kiemelkedő szerzők műveit tekintheti meg és vásárolhatja meg honlapunkon.
Válogasson a Kairosz Kiadó által kiadott könyvek százai közül. Kiadónk szerteágazó témákban kínál kiváló olvasmányokat, filozófia, teológia, hit, vallás, pszichológia, történelem témájú könyvek százai mellett szépirodalmi könyveket is talál. Szeretettel ajánljuk a webshopunkon elérhető művészeti albumokat is.
Kiemelkedő sorozataink, mint a Magyarnak lenni és Miért Hiszek? riportkönyvek, valamint a Féltett Kishazák, mélyebb betekintést nyújtanak a magyar identitásba és az interjúalany hitébe, hazaszeretetébe. Szerzőink, mint Pokol Béla, Szerencsés Károly, Molnár Tamás, Dér Katalin, Botos Katalin és sok más tehetséges író, kiválóan vezetik az olvasót a tudás újabb és újabb mélységeibe.
A YOUCAT, Y-Biblia és YOUCAT gyermekeknek világhírű bestsellerek is kiadónk gondozásában jelentek meg magyarul, valamint az Egy Bogár naplója sorozat is a Kairosz Kiadóhoz fűződik.
Ne feledje, továbbra is vásárolhat személyesen a 13. kerületi könyvesboltunkban: 1135 Budapest, Szegedi út 43.