Ez a könyv keresztény reflexió korunk civilizációs gondjaira. Természetesen arról a keresztény szintről nézve, ahová eljutottam, kaviccsal a bakancsban, de pogácsával a tarisznyában. Reflexió arra is, hogy milyen egyháztudattal élünk mi, keresztények.
Figyeltem a madarak ösztönét. Változott az évezredek alatt? Az életnek megvannak a törvényei. „Mélységes mély a múltnak kútja”, vallotta Thomas Mann. Mire gondolhatott? Talán arra, hogy a múltat nem lehet végképp eltörölni, az velünk jön, akár tudjuk, akár nem, akár akarjuk, akár nem.
S akik el akarják törölni, miképpen vetnek számot szüleikkel, nagyszüleikkel, dédszüleikkel? Netán elsősorban őket akarják kitörölni magukból? Thomas Mann mondata talán arra is utal, hogy az éltető vízért nagyon mélyre kell ásni. Általában az első vízréteg könnyen elérhető, de az a víz nem egészséges. Tovább kell fúrni, a második, gyakran a nagyon mélyen lévő vízrétegig.
Igen sok keresztény így van a lelki élettel is. Leásott az első vízrétegig, és ott megtalálta „Isten akaratát”, megtalálta a „Szentlélek irányítását”. Így lesz Isten kompatibilis a saját akaratával, és így alakul ki az a sanda elképzelés, hogy a Szentlélek nem megerősíti, hanem létrehozza a jellemet. A semmiből.
Avilai Szent Teréz hét réteget ásott, amíg lejutottt a belső várkastély hetedik lakásába, ahol az ima tisztább és felemelőbb hatásokat hozott létre, mint az előzőkben. A pszichoanalízis általában az első „vízrétegig” ás le. Ott beméri a szennyeződést, vegyelemzést végez, majd jön a tanács, tessék palackozott vizet venni. A szépen formálódó lelki élet és a szépen formálódó imaélet sokkal mélyebb rétegekbe jut, a tiszta vízig. Saját sérült természetünk helyett az újjáteremtő TERMÉSZET-ig.
A Kairosz Kiadó több mint 25 éve jelentet meg könyveket különböző műfajokban, de főként teológia, filozófia, vallás, pszichológia, közgazdaságtan, politika, szépirodalom témakörökben. Csath Madolna, Bogár László, Galuska Tünde, Lezsák Sándor, Marton Gyula, Szabó József László, Oláh János és számos más kiemelkedő szerzők műveit tekintheti meg és vásárolhatja meg honlapunkon.
Válogasson a Kairosz Kiadó által kiadott könyvek százai közül. Kiadónk szerteágazó témákban kínál kiváló olvasmányokat, filozófia, teológia, hit, vallás, pszichológia, történelem témájú könyvek százai mellett szépirodalmi könyveket is talál. Szeretettel ajánljuk a webshopunkon elérhető művészeti albumokat is.
Kiemelkedő sorozataink, mint a Magyarnak lenni és Miért Hiszek? riportkönyvek, valamint a Féltett Kishazák, mélyebb betekintést nyújtanak a magyar identitásba és az interjúalany hitébe, hazaszeretetébe. Szerzőink, mint Pokol Béla, Szerencsés Károly, Molnár Tamás, Dér Katalin, Botos Katalin és sok más tehetséges író, kiválóan vezetik az olvasót a tudás újabb és újabb mélységeibe.
A YOUCAT, Y-Biblia és YOUCAT gyermekeknek világhírű bestsellerek is kiadónk gondozásában jelentek meg magyarul, valamint az Egy Bogár naplója sorozat is a Kairosz Kiadóhoz fűződik.
Ne feledje, továbbra is vásárolhat személyesen a 13. kerületi könyvesboltunkban: 1135 Budapest, Szegedi út 43.