Borító: keménytáblás
ISBN: 978 615 586 255 7
Kiadó: Antológia
Kiadás éve: 2020
Riportalanyok:
Törőcsik Mari, Kállai Ferenc, Bárány Frigyes, Béres István, Hobo, Herczku Ági, Sebő Ferenc, Czeizel Endre, Sára Sándor, Makk Károly, Szacsvay László, Lukács Sándor, Törőcsik András, Karinthy Márton, Hetényi Károly, Sajdik Ferenc, Phan Bich Thien
A szerző, aki a József Attila Színház és az Újnyugat Irodalmi Kör közös irodalmi szalonjának (Legendák nyomában) alapítója is egyben, illetve évek óta közös dalokat jegyez Zöld Csabával, aki a Talány Akusztik számára zenésíti meg verseit, könyve bevezetőjében így fogalmaz:
„Azok a beszélgetések, riportok, portréinterjúk, amelyeket az elmúlt két évtizedben készítettem, ráébresztettek arra, hogy nincsenek „mások fölötti” életek és érdemek, nem létezik olyan siker, amely borítékolható, nincsenek előre kikövezett utak. (…)
Az itt közölt, 2020-ban újra nyomdába adott egykori társalgásaim, újságcikkeim apró puzzle-darabokként mutatnak meg egy kort; a 21. század első két évtizedét, illetve az oda vezető ösvényeket, hegyeket, lankákat, árkokat – a 20. század hol fájdalmas, hol bájos közegét.”
https://www.youtube.com/watch?v=-RsiCr0zx44
INFORMÁCIÓ A SZEMÉLYES ÁTVÉTELRŐL
Kedves Olvasónk!
Személyes átvételt azért nem tud választani, mert a könyvesboltban pont ugyanilyen feltételek mellett megtalálható ez a könyv. Tehát ha személyes átvétellel szeretett volna rendelni, kérjük, hogy csak fáradjon be az üzletbe és ugyanannyi idő alatt megvásárolhatja a könyve(ke)t, ugyanannyi kedvezménnyel. Fizethet készpénzzel vagy bankkártyával.
Várjuk szeretettel nyitvatartási időben!