Borító: kemény táblás, végig színes album
Formátum: 238 x 275 mm
Oldalszám: 248
ISBN: 978-963-514-127-2
Kiadás éve: 2021, második kiadás
Szentkirályi Miklós festőrestaurátor művész olyan kötettel ajándékozta meg a kultúrát lételemének tekintő közönséget, melynek műfaja korábban nem létezett. A festészet remekeit már korábban is nézegethettük kiváló reprezentatív albumokban és a művészettörténész szakma megszámlálhatatlan tudományos munkában tárta elénk a műalkotások elemzését és történetét.
Ez a kiadvány egyszerre nyújtja nekünk képein keresztül a látvány örömét, s ugyanakkor látni, érteni és szemlélni tanít. Mivel a szerző maga is alkotó ember, az alkotás szellemi, lelki és technikai útjain keresztül mutatja be a festészetet.
A bemutatott műtárgyakhoz nem kívülről közelít, újjáteremtő tevékenységén keresztül a lehető legközelebbi kapcsolatba kerül velük. Életének egy-egy szakaszát, érzelmeit, tudását beépíti a művekbe, hogy azok legteljesebb szépségükben mutatkozhassanak meg. Pályájának legjavából szemezgetve átnyújtja nekünk azokat a tapasztalatpokat, titkokat, melyek által mi is szorosabb kapcsolatba kerülhetünk e művekkel és alkotóikkal.
Szentkirályi Miklós a restaurátor szakma legkiválóbbja, aki nem csupán az egyes feladatok megoldásaival, munkáival bizonyította rendkívüli képességeit, de szakmánk egyesületének megszervezésével, múzeumi munkájával, a magyar műemlékvédelem eseményeinek figyelemmel kísérésével komoly életművet hagyott ránk.
Ez a csodálatos könyv ráadás, hiánypótló összeállítás, mely méltán hívta életre a második kiadás igényét.
INFORMÁCIÓ A SZEMÉLYES ÁTVÉTELRŐL
Kedves Olvasónk!
Személyes átvételt azért nem tud választani, mert a könyvesboltban pont ugyanilyen feltételek mellett megtalálható ez a könyv. Tehát ha személyes átvétellel szeretett volna rendelni, kérjük, hogy csak fáradjon be az üzletbe és ugyanannyi idő alatt megvásárolhatja a könyve(ke)t, ugyanannyi kedvezménnyel. Fizethet készpénzzel vagy bankkártyával.
Várjuk szeretettel nyitvatartási időben!