Borítóterv: Bokros Péter
Borító: papírkötés
292 oldal
ISBN: 978-963-948-413-9
Kiadás éve: 2002
Magyarországon évtizedeken át alig létezett a szó klasszikus értelmében vett publicisztika. Ami annak tűnt, az csupán az állampárt központi bizottságának formailag közvetett, tartalmilag azonban inkább közvetlennek mondható jóváhagyásával jöhetett létre: az un. főszerkesztői értekezleteken. (Ki tudja ma már, mi is volt az?) A "tűrt" vagy "támogatott" sávjain belül meghatározott, cenzorilag engedélyezett cikkírói tevékenység igen távol állt a háború előtti Magyarországon, illetve a nyugati polgári demokráciákban művelt, igazi, merész, szabad levegőjű publicisztikától. Attól a saját véleményt tükröző, saját álláspontot képviselő, lapoknak szánt írásos szellemi tevékenységtől, mely idehaza egészében a harmadik "té", azaz a "tiltott" kategóriájába tartozott.
INFORMÁCIÓ A SZEMÉLYES ÁTVÉTELRŐL
Kedves Olvasónk!
Személyes átvételt azért nem tud választani, mert a könyvesboltban pont ugyanilyen feltételek mellett megtalálható ez a könyv. Tehát ha személyes átvétellel szeretett volna rendelni, kérjük, hogy csak fáradjon be az üzletbe és ugyanannyi idő alatt megvásárolhatja a könyve(ke)t, ugyanannyi kedvezménnyel. Fizethet készpénzzel vagy bankkártyával.
Várjuk szeretettel nyitvatartási időben!