P. Gábor Mózes szerzőnk 80. születésnapja
A Kairosz Kiadó szeretettel köszönti P. Gábor Mózes szerzőt, görögkeleti teológust 80. születésnapja alkalmából. Baka Györgyi költőnő versét a Napút Online tette közzé.
Séta Budapesten Mózessel
Kisfiús, vékony aszkéta testén
kék-piros csíkos dzseki, hozzá
szürke nadrág, seszínű kalap,
ősz haj és szakáll, pirosodásra
hajlamos arc, áttetsző szemek,
mindeneket befogadó tekintet.
Minden életté, szellemmé válik
benne, csak ő maga tűnik el,
húzódik fénylő árnyékába
a benne lakó Örökkévalónak.
- Baka Györgyi
P. Gábor Mózes életútja és művei
P. Gábor Mózes változatos tanulmányait követően Miskolcon és Nyíregyházán látott el papi szolgálatot. 1985 óta publikál egyháztörténeti írásokat, ugyanettől az évtől kezdve három éven át Amerikában kutatta a teológia rejtelmeit Soros ösztöndíjjal.
Kiadónknál 2002-ben jelent meg a Háromhegyi történet, amely a borsodi Cserhátban élők életszemléletét és egy középkori kolostor újrafelfedezését járja körül.
"Időutazásunk érinti a páros rend megszületését Magyarországon, a szerzetesség keleti és nyugati formáit, magának a kereszténységnek az eredetét, sőt annak egy évezreddel korábbra nyúló előzményeit.
Ebben a három perspektívában közel kerül egymáshoz a hagyományos indiai asrám és maga kelta gyökereit kereső, Iona Community Skóciában, az amerikai elvilágiasodás és az ellentmondásokon túllépő, harmadik utas megoldások lehetősége itthon.
Vajon mennyi esélye lesz egy új, teokratikus alternatívának az új évezredben? Sikerül-e eredeti szellemében helyreállítani a háromhegyi monostort?"
2019-ben jelent meg a Magyar Misztérium, amely a Trianon utáni önismeret és önkritika kérdését járja körül.
"Óriási veszélyek és lehetőségek állnak előttünk, ha föl tudunk nőni szerény képességeink szerint szomszédaink elfogadásához kulturális, erkölcsi és vallási tekintetben.
Geopolitikai adottságaink a Kárpát-medencében nem olyan rosszak, mint a pesszimisták vélik. Bár sokan írtak történelmi hibáinkról, rejtett erényeinknek is kell lenniük, ha szerepeket és feladatokat kapunk a sorstól.
Az önérzethez reális önismeret tartozik, küldetésünk kritikus fölismerése és legjobb céljaink egészséges, önérzetes vállalása."
2022-ben megjelent Európa válaszúton című könyv válaszokat keres és elmélkedik a múltról, jelenről, jövőről, szembesít a szomorú valósággal, miközben szembe állítja a negatív és pozitív történelmi, szakrális és ideológiai hozadékokat.
"Mai helyzetünket lényegesen kritikusabbnak látom, mint amit Spengler száz éve prognosztizált, hiszen nem látta az atomháború kockázatát, a génmódosítás embertelen kísérletét, az Európába beözönlő idegen tömegeket, a világjárványt és főleg a kihűlő európai kereszténység súlyos összeomlását.
Világunk rosszulléte régóta fenyegeti identitásunkat, életösztönünk alapját, de most látjuk világosan, hogy semmit sem ér a fanatikus iszlámmal szemben. Elvilágiasodott papságunk hiteltelenül tesz úgy, mintha mi sem történne, miközben kultúránk már romokban hever, közbeszédünk a médiában is érthetetlen zagyvalékká vagy szitkozódássá torzult.
Ennek ellenére érdemes a legfőbb negatívumokat is számba venni, ha pozitívumokat kívánunk menteni vagy „restaurálni” hagyományaink legjobb örökbecsű elemeiből."
P. Gábor Mózes nevéhez fűződik továbbá Az ortodox út című könyv fordítása.
Jókívánságok a Kairosz Kiadótól
80. születésnapja alkalmából köszöntjük szeretettel és kívánunk neki jó egészséget, illetve azt, hogy értékes gondolatait továbbra is ossza meg a világgal, mert napjainkban óriási szükség van kiemelkedően pontos világnézetére és látásmódjára.
A Napút Online felületén megjelent Örök idealizmus című filozofikus gondolatmenetét szeretettel ajánljuk elolvasásra.