Fordította: Koncz Éva
Formátum: Fr/5, 124 x 183 mm
Terjedelem: 224 oldal
ISBN: 9789635142309
Megjelenés dátuma, árkötöttség kezdete: 2024. december 11.
A lectio divina jelentése a Szentírás rendszeres olvasása a lélek kiművelése és táplálása céljából.
Az V. század végén élt görög misztikus – Ál-Areopagita Dénes – egy imát ringatott lelkében:
„Ó, Istenanya, hő vágyam az, hogy lelkem tükrében szüntelenül
a Te »ikonod« verődjön vissza, és megőrizze
azt tisztának az idők végezetéig. Emeld fel a földre
borulókat és adj reményt azoknak, akik elismerik és
követik a szépség örök mintaképét”.
Dénes lelkét mély élmény járta át, amikor szemlélte Mária arcát, és látta, hogy egészen szép. Mária szépsége felemelte a földre boruló
Dénest és megtartotta a reményben, hogy saját lelkében is meglátja, mint tükörben „a szépség örök mintáját”.
Hitünk azt sugallja, hogy Mária kezdettől egészen szép volt és egészen szép. De mit akarunk mondani azzal, hogy Ő egészen szép? Mire alapozzuk ezt a meggyőződésünket? Nem csak egy jámbor illúzió ez, máriás vallásosságunk találmánya, érzelgős szentimentalizmusunk ábrándja? Talán csak vallásos érzéseink szublimált kivetítése?
Az Egészen Szép cím nem egy ájtatos gondolat, nem emberi jámborság alapján született. Mélyen a Bibliában gyökerezik. Isteni ihletre, a Szentírás mélységeiből merült fel. Az Írások mélysége alapján tárul fel az Ő szépségének mélysége. Ezért az Ő szépségének jelentését, értelmét a Bibliában kell keresnünk. Csak ott találjuk meg.
INFORMÁCIÓ A SZEMÉLYES ÁTVÉTELRŐL
Kedves Olvasónk!
Személyes átvételt azért nem tud választani, mert a könyvesboltban pont ugyanilyen feltételek mellett megtalálható ez a könyv. Tehát ha személyes átvétellel szeretett volna rendelni, kérjük, hogy csak fáradjon be az üzletbe és ugyanannyi idő alatt megvásárolhatja a könyve(ke)t, ugyanannyi kedvezménnyel. Fizethet készpénzzel vagy bankkártyával.
Várjuk szeretettel nyitvatartási időben!